2014. július 10., csütörtök

Fagyiszezon


Annak örömére, hogy a hőmérséklet elérte a tűréshatáromat, valami hűsítő finomságra kezdtem vágyakozni. Szerencsére belefutottam TücsökBogár nutellás csokoládé fagylaltjába, amit égi jelként értelmeztem.

Régóta szemezgetek otthoni körülmények között is elkészíthető fagyi receptekkel, de a legtöbbel két problémám volt: a gép hiánya, valamint a nyers tojás. Ez valószínűleg csak az én heppem, de valahogy félek a nyers tojástól. Nem, nem gyermekkori traumából fakadóan (bár sosem értettem, hogy Humpty Bumpty mi a fenéért ül azon a falon), sőt még ételmérgezést sem kaptam soha (én se vagyok normális, ételmérgezésről írok egy ételekkel foglalkozó blogban...), de ha nem muszáj, akkor inkább kiváltom valami mással.
Ezért jött kapóra ez a recept, mert se gépet, sem pedig tojást nem igényel.

Nem vagyok egy nagy csokoládé-rajongó, már ami a magas kakaótartalmú csokoládét illeti, de a tejes és a fehér verziókat kedvelem (most valószínűleg többen hördülnek fel, hogy ez utóbbi nem is igazi csokoládé) meg a nutellát sem szokásom nagykanállal enni, nekem túl tömény (tudom, nekem sincs sok problémám).

A lényeg viszont az, hogy kicsit átdolgozva ugyan, de egy igazán nekem való fagyit kaptam végeredményként. Nem túl tömény, selymesen krémes és finoman ropogós.

A változtatott recept a következő:
  • 2 tubus sűrített tejet
  • 3 nagy evőkanálnyi nutellát
  • 20 dkg olvasztott mogyorós tejcsokit összekevertem, majd hozzáadtam
  • 0,5l tejszínt, amit előzőleg 10-15 percig a fagyasztóban hűtöttem.
Mindezt alacsony fokozaton habosítottam, amíg sűrűn krémes állagú lett. Mivel kb. megduplázza a térfogatát, érdemes nagy edényben dolgozni.
Doboz(ok)ba adagolva minimum 3-4 óra fagyasztás után már fogyasztható is.


Az első próbálkozás annyira jól sikerült, hogy vérszemet kapva csináltam egy kókuszos verziót is.
  • 1 tubus sűrített tej
  • 20 dkg fehér csokoládé
  • vanília por
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 0,5l tejszín
  • egy kevés tejcsoki reszelék
Esküszöm olyan íze lett, mint a rafaello-nak.

 


 Azt hiszem jöhetnek a gyümölcsös ízek, kezdetnek talán málnás... Folyt. köv. :)