2014. március 15., szombat

Csokoládé túladagolás piteformába töltve


Régóta szerettem volna pitét sütni. Olyan igazi rácsos tetejű, fodros szélű, gyümölcs töltelékes, ablakpárkányon illatozós fajtát. Ennek idáig csak néhány apró akadálya volt: egyrészt nincs ablakpárkányom… ill. van, de mivel az ötödik emeleten lakom, az nem vicces, ha a tál onnan leborul, másrészt kevés gyümölcsöt szeretek főzött/sütött állapotban elfogyasztani, ezen kívül pedig nem volt piteformám.
 
 

A hangsúly pedig a „volt” szócskán van, mert az én drága unokahúgom meglepett egy gyönyörűséges piros alapon fehér pöttyös, fodros szélű piteformával. Már ránézni is jó, pusztán a látványától is mosolygok.
 
 

Az első bevetésre ma került sor. Családi névnapozást tartottunk, ezért valami igazán finomat kellett készítenem. Végül nem klasszikus pite készült, hanem egy tripla csokis tortácska. Egy nagyon vékony réteg tésztával és rengeteg krémmel.

Mivel egészen jól sikerült, ezért a receptet is leírom, hátha van még egy olyan ember, aki csokoládéba akarja fojtani a rokonságát.
 
 

A tészta kb. 3 perc alatt összeállítható. 2 egész tojást 5-6 dkg vaj társaságában kihabosítottam és belekevertem 12-14 dkg kókuszreszeléket. Az elkészült masszát beletapicskoltam a kivajazott kilisztezett piteformába és 10-15 perc alatt aranybarnára sütöttem.

A „krém”… bár barokkos túlzás ezt krémnek nevezni, inkább tömény csokoládé egy kis hígítással, ezért kizárólag igazi csokibubusoknak merem ajánlani. Fehér-, tej-, és 50%-os csokoládéból használtam fel 3*20dkg-ot. Az olvasztáshoz egyenlő arányban öntöttem rájuk egy doboz (400g-os) felforrósított kókusztejet. A teljes olvadást követően felváltva öntögettem a krémeket a kihűlt tésztára, végül pedig a felszínére húzogattam a mintát.

5°C-os hűtőben 4-5 óra alatt teljesen megkötött és krémesen szeletelhető állagot vett fel. Az eredmény pedig egy brutálisan csokis, selymesen krémes kalória bomba, ami kizárólag vékony szeletekben fogyasztható.