65 év egy tortán

65 év sok idő... főleg, ha az ember tartalmasan éli azt.. akkor pedig még többnek tűnik, amikor ezeket az éveket méltósággal kell megjeleníteni egy tortán. Még véletlenül sem azt hangsúlyozva hogy az Ünnepelt öreg lenne, hanem egy csokorba szedve az eltelt évek meghatározó eseményeit, szeretteket, akik hatással voltak Rá és akikre Ő volt/van hatással.
Nehéz dolog ez.....

A tervezési folyamat összességében elég sokáig tartott (melynek során ezúttal édesanyámmal közösen ötleteltünk), de csak mert mire megegyeztünk egy koncepcióban máris felmerültek újabb lehetőségek, amelyek alapjaiban változtatták meg a korábbi elképzeléseket.
A végső elhatározás szerint a két szintes tortán egy út vezet körben felfelé, a torta oldalán pedig egy-egy emlékezetes pillanat jelenik meg képek formájában.

Mindig is ódzkodtam a fényképes tortáktól... van abban valami beteg dolog, hogy az ünnepelt esetlegesen a saját arcába vágja bele a kést....
Ennek ellenére azonban ezt az időt valamilyen módon dokumentálni kellett a tortán is, és mivel a korábbi példákból adódóan nem voltam hajlandó figurákat gyártani és azokkal bábozni, így végül az ostyaképek mellett döntöttünk (ezúton is nagy nagy köszönet Bartus Dórinak a segítségért!!!!) Mégis valami újat akartam kihozni a dologból....

Az évek során felgyülemlett megannyi fotóból végül csak 19 akadt fenn a rostán és került "bekeretezésre".

A tortának eredetileg egy halvány zöld alapszínt képzeltünk el, ami egészen a festésig jó ötletnek tűnt, de utána már nem tetszett.... Nem is értem, hogyan de ezúttal elég gyorsan gyulladt fel a fejem felett a villanykörte, így elővettem egy szivacsot és bősz antikolásba kezdtem..... Így már sokkal jobban meg voltam elégedve a dologgal... kapott egy kis lendületet az egész (legalább is szerintem)

És akkor még pár szó a képekről:
Cukormasszából készült alapra kerültek az ostyaképek, amelyek így már keretezhetővé váltak.
Igyekeztem mindegyiket különbözőre készíteni...

Összességében csak egyetlen problémám volt vele és ezért is csak magamat hibáztathatom....
Kicsit elszámoltam magam és nem vágtam le eleget a felső szintből ezért olyan keskenyek az utak :/

Cukor show, Szőny

Végre elérkezett az én időm.... mármint abból a szempontból, hogy végre minden körülmény adott volt, ahhoz, hogy részt vehessek a komáromi CukorShow-n. A jelen levő bloggerek már majdnem mind írtak beszámolót az eseményről, így sok újat nem tudok írni.
Azt viszont mindenképpen, hogy nagyon jó élmény volt, sokat tanultam, új emberekkel ismerkedhettem meg és persze nem utolsó sorban a nem létező versenyszellemem is kapott egy lehetőséget, hogy kiteljesedhessen.
Sosem tartottam magamat egy tipikus versengő szeményiségnek. Egyrészt mert úgy gondolom semmiben sem vagyok kiemelkedő tehetség, így nem is lenne értelme a versenynek (azt hiszem egészséges önkritikával áldottak meg az égiek és tudom, hogy hova tartozom), másrészt pedig nyomás alatt borzasztóan teljesítek.  Legyen szó szóbeli vizsgákról, előadások, beszédek tartásáról és egyáltalán bármilyen emberek előtt elkövetendő attrakcióról elmondható, hogy nem az én műfajom. És erre ez csak egy nagyon enyhe kifejezés.
Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért jelentkeztem a versenyre.... elsősorban mert a tapasztalatszerzést mindennél többre tartom... a gyomorgörcsöt meg majd csak legyőzöm.....egyszer...valamikor....

A versennyel kapcsolatos legfontosabb tapasztalatom, hogy 1 óra semmire sem elég, főleg 50fokban...
Hatalmas könnyebbség volt, hogy előre le lehetett gyártani a virágokat, amik így ki is tudtak rendesen száradni és nem kellett miattuk aggódni.
A tervem az volt hogy egy egyszerű, de mégis elegáns tortát hozok össze, lehetőleg az időkeretet nem túllépve. Ez utóbbit a kellemes szaunázó idő majdnem meghiúsította... történt ugyanis, hogy a cukormassza, amit vittem magammal és amiből a torta aljára kerülő csipkeszegély készült, határozottan nem akart engedelmeskedni nekem. Leragadt, nyeklett-nyaklott amitől csak az egyébként sem túl nyugodt idegállapotom erőteljes kézremegést eredményezett.

Ezúton kérek is minden "nézőtől" elnézést, amiért esetlegesen nem kifogástalan modorban válaszoltam a folyamatosan záporozó kérdésekre a verseny 1 órája alatt.

Ezt sikerült kihozni az időből:

Vittem magammal süteményt is, amit persze elfelejtettem lefényképezni, így csak a receptet tudom leírni.

Mézes krémes (a végeredménynek nem sok köze van az eredetihez, mert egy két helyen változtattam a recepten :))

Hozzávalók a tésztához:

• 50 dkg liszt (+ a nyújtáshoz is sokat felvesz)
• 15 dkg porcukor
• 6 dkg vaj/ Rama
• 2 ek. méz
• 1tk szódabikarbóna
• 2db tojás
• 4 ek. joghurt
• vanília aroma

A hozzávalókat egyszerűen csak össze kell dolgozni egy nagy tálban és 30 perc pihentetés után 4/6 (tepsi mérettől függ) részletben vékonyra nyújtva, 165-170 fokon megsütni.

Hozzávalók a krémhez:

• 6 + 5 dl tej
• 5 ek. búzadara
• 2 csomag vaníliás puding
• baracklekvár

A 6 dl tejben a búzadarát  kell megfőzni, az 5dl tejben pedig a pudingot. Ha mind a kettő kihűlt csak össze kell dolgozni őket.

A rétegzés a következőképpen alakul: tészta-lekvár-krém-tészta-lekvár....stb.
Ezután elő lehet venni az otthon található vaskosabb könyveket és az összeállított süteményre (ill a rajta lévő tálcára) pakolni. Egy nap után szoktam elkészíteni a díszítést, ami 1-2 tábla fehércsokiból és igény szerint transzfer fóliából áll. A megolvasztott csokoládét egyenletesen el kell oszlatni a sütemény tetején, majd óvatosan, légmentesen rádolgozni a fóliát. 1-2 órányi hűtés után a fólia már lehúzható, és szeletelhető :)