2011. július 27., szerda

Villám-torta

Miért villám-torta? Azért, mert tegnap délután 4 óra körül elkezdtem és este 9-kor már készen csücsült a hűtőben, a mai átadásra várva.
Történt ugyanis, hogy a kozmetikusomnak tegnap volt a névnapja (Anikó innen is nagyon boldog névnapot kívánok Neked :)) és úgy gondoltam, egy doboz bonbon helyett inkább összeütök neki valami finomat, hogy aztán ma reggel odaadhassam neki.
Így hát nekiálltam megsütni egy adag brownie-t, 18-as tortakarikában. Állítom hogy ez a tészta elronthatatlan, feltéve persze, ha nem felejtem a sütőben és nem égetem szénné (igen... ez is előfordult már). Bár nem éppen tortához találták ki, de a tészta kb. 5 perc alatt bekeverhető (és nem utolsó szempontként, nem kell sokat mosogatni,mert elég hozzá egyetlen vastag talpas lábos is), a sütés még 20 perc és amíg a hűlésre várok el is tudom készíteni a tölteléket, meg a vajkrémet.
A hűtőben volt készen pillés bevonóm, így azzal sem kellett időt tölteni, csak beszíneztem és bevontam vele a már betöltött és kihűtött tortát.



A hűtés ideje alatt gyorsan készítettem 4db egyszerű virágot, ami a tetejére került, végül pedig kapott egy kis fényt, meg a gyöngyöket.


Brownie tészta:
  • 2dl víz
  • 22dkg vaj/margarin
  • 4ek kakaó
  • 4dl finomliszt
  • 4dl kristálycukor (ezzel szoktam egy kicsit csalni, mert kevesebb cukorral is nagyon jó)
  • 1ek szódabikarbóna
  • 1dl natúr joghurt
  • 2 egész tojás
  • 1 csom. vaníliás cukor
Egy lábosban összeforralom a vizet, a vajat és a kakaóport. Egy habverővel belekeverem a szárazanyagok keverékét (liszt, cukor, vaníliás cukor, szódabikarbóna), végül beleforgatom a joghurtot és a tojást.
Közepes lángon 20-30perc alatt készre sütöm.

Nincsenek megjegyzések: